Sok barátom kérdezte már tőlem az évek során, hogy történelemtanárként melyek a kedvenc történelmi filmjeim. A kérdés vélhetően azért kaptam meg ennyiszer, mert sokan azt gondolják, hogy akik jártasak a múlt eseményeiben, azok másképp tekintenek ezekre a filmekre. Bennünk erősebben fogalmazódnak meg a kritikák és talán jobban megtudjuk ítélni azt is, hogy mi reális és mi lehetetlen. Nos, ebben tényleg van valami. Amikor az elmúlt években láttam olyan filmeket, melyek egyértelmű tárgyi tévedéseket tartalmaztak, sokszor szisszentem fel. Legutóbb a Ridley Scott féle Napóleon-portré dühített kicsit fel, mert egy teljesen hamis és megtévesztő képet ad az egykori császárról, (a film alapvető hibáiról és történelmi tévesztéseiről most nem is szólva, melyekről már rengeteg írás jelent meg az interneten). Ugyanakkor az is lényeges, hogy a történelmi film nem egyenlő a dokumentumfilmmel vagyis kell, hogy rendelkezzen szórakoztató-értékkel. Sok esetben magam is eltekintek az észlelt hibák felhánytorgatásától ha a film alapvetően hű marad ahhoz a történelmi környezethez, melyben játszódik.

A bukás - Hitler utolsó napjai (Der Untergang)

A kép forrása: buitenland.nl

Oliver Hirschbiegel 2004-es háborús életrajzi drámája a Führer utolsó 10 napját mutatja be teljes történethűséggel, a berlini kancellária alatti bunkerben, amikor Hitler szembenézni kényszerült végső vereségével (és öngyilkossági terveivel). A német készítők hihetetlen precizitással fogtak ehhez a filmhez, melyhez eredeti tanúvallomásokat is felhasználtak, többek közt Traudl Junge titkárnő és Rochus Misch bunker-altiszt vallomásait. Ők mindketten jelen voltak a kritikus időszakban a bunkerben így hallották Hitlert az utolsó napjaiban (minden megbeszélését, értekezletét vagy dührohamát). A főszereplő a 2019-ben elhunyt Bruno Ganz nem csupán külsőre hasonlít Hitlerre, de tökéletesen be is mutatja a Führer gesztusait, arcjátékát és mozdulatait. A film létező történelmi karakterekkel készült így felbukkan Göbbels, Himmler, Albert Speer mellett több híres német tábornok is, például: Jodle, Burdorf, Krebs és Mohnke.

A rettenthetetlen (Braveheart)

A kép forrása: maxim.com

Mel Gibson 1995-ös történelmi drámája - mely a XIII. századi Skóciába kalauzol el bennünket - annak idején kapott hideget és meleget is a nézőktől illetve önjelölt történészektől, amiért történelmi hibák sokaságát vonultatja fel. Számomra mindezek dacára is óriási kedvenc ez a film, mert igenis megragadja és visszaadja a középkori Anglia illetve Skócia történelmi hangulatát. Ami a pontatlanságokat és hibákat illeti: a skót-szoknyák valóban később jelennek meg, az első éjszaka joga valóban fikció csupán, a stirlingi és falkirki csaták tényleg nem egészen úgy zajlottak, ahogyan azt a film bemutatja és Izabella illetve Wallace kapcsolata valóban a képzelet szüleménye. Ugyanakkor a filmben bemutatott fegyverek, tájak, közelharc-jelenetek, véres küzdelmek átélhetővé teszik a korszakot és kitűnő alakításokat láthatunk nagyszerű színészektől. Mel Gibson mellett Sophie Marceau, Catherine McCormack és Brendan Gleeson illetve Patrick McGoohan is kimagaslót nyújtanak. A film az 1297 és 1305 között lezajlott William Wallace féle skót felkelés történetét grandiózus képekkel és izgalmasan mutatja be.

Hitler - A sátán felemelkedése (Hitler: The Rise of Evil)

A kép forrása: war-documentary.info

Egy másik Hitlerrel foglalkozó mű A sátán felemelkedése, a Führer pályájának kezdetét mutatja be gyermekkorától egészen hatalomra kerüléséig. Számtalan érdekesség jelenik meg Christian Duguay filmjében, például Hitler legelső nagy bírálójáról és ellenfeléről, Fritz Gerlich újságíró-történészről (aki először írta meg az újságokban, hogy mennyire veszélyes lehet a világra Hitler), aztán Ernst Hanfstaengl hatásáról a Führerre (ő javasolja számára, hogy találjon ki egy nácikra jellemző szimbolikát) és a Hitler illetve Helena Hanfstaengl közti szerelmi kapcsolatról (mely az egyik legkorábbi a náci vezető életében). Mindezen különlegességek teljesen új szemszögből mutatják meg Hitler útját a hatalomig. Remek a rendezés és Hitler szerepében Robert Carlyle (a külső eltérés dacára) hihetetlenül jól mutatja be a Führer szónoklatait. Különleges alakítást nyújt Gerlich karakterében Matthew Modine és Ernst Röhm karakterében Peter Stormare is. A film kitér Hitler magánéletére (féltestvére lányával, Gelivel folytatott szürreális kapcsolatára) és arra a hatalomátvételi kísérletre, mely "müncheni sörpuccs" néven híresült el. 

JFK - A nyitott dosszié 

A kép forrása: port.hu

Fiatalságom egyik legtöbbet elemzett filmje, a JFK a Kennedy merénylettel foglalkozik. Az 1963 november 22-én Dallasban eldördült lövések örökre megváltoztatták Amerikát. A rendőrség gyorsan elfogta a feltételezett tettest, a 24 éves Lee Harvey Oswaldot, ám két nappal később őt is megölte valaki (egy Jack Ruby nevű bártulajdonos). A merényletet a Warren-bizottság vizsgálta ki és megerősítette, hogy valóban Oswald volt Kennedy merénylője. Ugyanakkor az amerikai lakosság nem fogadta el a döntést, komolyabb összefüggést sejtve a háttérben. Egy New Orleansban élő jogász, Jim Garrison 1967-ben újra-vizsgálta az ügyet és meglepő ellentmondásokra derített fényt. Oliver Stone 1991-ben úgy rendezte meg a JFK-t, hogy az eseményeket Garrison szemszögéből látjuk, őt alakítja Kevin Costner (mégpedig kitűnően). A film azt a végkövetkeztetést vonja le, amit magam is vallok: Kennedyt 1963-ban egy bizonyos hatalmi kör ölette meg, mely ellenezte bel- és külpolitikáját. Bárhogyan is vélekedünk minderről, a JFK egy különleges és gondolatébresztő történettel ajándékoz meg bennünket.

A leghosszabb nap (The Longest Day)

A kép forrása: stevenewmanwriter.medium.com

A szerintem leginkább valósághű háborús történelmi film, a normandiai partraszállást feldolgozó Leghosszabb nap. Az 1962-ben Ken Annakin által rendezett mű valódi klasszikusnak számít ma már. Érdekessége, hogy mindkét szemben-álló oldal szempontjait megmutatja, vagyis látjuk a partraszállásra készülődő amerikai katonákat és a megdöbbent német tiszteket is, akik egészen máshol számítanak szövetséges támadásra. Felbukkannak ismert történelmi figurák is, így például Erwin Rommel vagy Gerd von Rundstedt tábornok, német főparancsnok. A film valódi sztárparádé is egyben: Henry Fonda, John Wayne, Sean Connery, Richard Burton és Bourvil is szerepet kap benne. Kapunk izgalmas harctéri jeleneteket és a "D-day" lenyűgöző bemutatását.

Ígéretünk szerint - melyet az előző posztunkban tettünk, amikor a Hunok népéről írtunk - ezúttal a hunok és magyarok kapcsolatait boncolgatjuk historikus kontextusban.

A hun - magyar kapcsolatokról és az esetleges rokonságról két történeti hagyomány emlékezik meg: az egyik Kézai Simontól származik, aki a XIII. században élt IV. László udvarában és 1283-ban írta meg híres gestáját Gesta Hunnorum et Hungarorum címmel. Bár a mű egyértelműen ír a hun - magyar rokoni kapcsolatokról, hitelességét erősen megkérdőjelezi, hogy szerzője közel 400 évvel később írta meg ahhoz a korhoz képest melyben gestájának cselekménye játszódik. Vagyis 1283-ban ír arról, hogy szerinte mi történt a VIII. - IX. században.

Kézai Simon a Képes Krónikában. Forrás: LINK

A Képes Krónikában (Kálti Márk leírásaiban) és Kézai gestájában Hunor és Magor a hírneves Ménrót király fiai, akik egy vadászt során a csodaszarvast követve lelnek új hazára. Itt egy legyőzött fejedelem lányait feleségül véve alapítanak országot.

A másik történeti hagyomány abból a hitből táplálkozik, hogy mivel a hunok az V. század közepén a Kárpát-medencében rendezkedtek (és innen kiindulva támadták a Nyugat-római Birodalmat) biztosan rokonai lehettek a társégbe 440 évvel később érkező magyaroknak. Ennek a gondolatnak köszönhetjük a HUN (Hungary) megjelölésünket is Európában.

Hun népmozgások a IV. - V. században. Forrás: barbarzynskie.pl

A valóságban egyelőre nincs történeti bizonyíték arra nézve, hogy valaha is lett volna kapcsolat (vagy együttélés) a távoli Kína vidékeiről a Kárpát-medencébe vándorló hunok és az ázsiai (Ural-vidéki) ősmagyarok között. A fő probléma a térbeli és időbeni távolság. A térbeli távolságot az adja, hogy míg a hunokról V. század elejéig a Sárga-folyó vidékéről ír a legtöbb forrás, majd 425 és 455 között a Kárpát-medencébe "helyezi" őket, addig a magyar törzsekről az első források (Bizánc révén) csak a IX. század elején emlékeznek meg a dél-orosz sztyeppén 830-ben egy Sarkel nevű erőd ostroma kapcsán a Don folyó déli szakaszán.

Vagyis nem tartózkodtak egy időben egy helyen a hunok és magyarok. Míg a hunok a Távol-Keleten, majd a Kárpátok vidékén jelennek meg, addig a magyarok őseit nem említi meg egyetlen forrás sem ezeken a vidékeken, csak majd bő 400 évvel később (mire a hunok birodalma összeomlik).

Hunok (illusztráció). Forrás: reddit.com

Ugyanakkor nem is zárható ki teljesen a kapcsolat-felvétel a hunok és magyarok között két történeti időszakban: az egyik a V. század előtti korszak, amikor a magyarság pontos tartózkodási helye ismeretlen (valahol az Ural hegység keleti oldalára helyezhetőek) itt viszont a hunok legnyugatibb törzseivel éppen érintkezhettek. Ezt jelzi a lenti térkép, melyen a Xiongnu állam látható bejelölve, akiket a hunok őseiként ismert a történettudomány. Ez a nép a Krisztus előtti II. században kiterjedt állammal rendelkezett a kínaiakkal később kezdődő nagy háborúk előtt. A hun területek ekkoriban elnyúltak a Bajkál tó vidékéig, mely közel található feltételezett őshazánk egyik lehetséges vidékéhez.

Forrás: en.wikipedia.org

A másik lehetséges kapcsolatfelvételi idő (hunok és magyarok között) a V. - VIII. század, amikor a felbomlott hun birodalom szétszéledő hun csoportjai a sztyeppei régióba vándorolva találkozhattak az odaérkező, Ural-vidékről elindult magyar törzsekkel. A kérdés csak az, hogy ennyire korai időpontban lehettek e magyarok a sztyeppei folyosóban és a 455-ben felbomlott Hun Birodalom népei eljuthattak e népként a sztyeppei részekre.

A kérdés tehát a hun - magyar rokonságról és kapcsolatokról egyelőre nyitott marad. Bármennyire is szeretnénk egy ősi, harcias néphez kötni eredetünket, erre jelenleg nincsenek történeti, írott vagy akár régészeti bizonyítékok, csupán annyi jelenthető ki, hogy nem is zárható ki ennek lehetősége.

A hunok népének története egészen az ősi időkig (messze a Krisztus előtti évszázadokig) nyúlik vissza, amikor még a távoli Kína vidékein harcoltak a Han dinasztia császáraival. Európai megjelenésük a Római Birodalom hanyatlásának korszakához kötődik. Ruga királyuk vezetésével valamikor 425 és 430 között rendezkedtek be a Kárpát-medencében, hogy itt kialakítva központjukat innen igazgassák folyamatosan bővülő birodalmukat.

Peter Johann Nepomuk Geiger festménye. Forrás: ranker.com

Ez a bizonyos birodalom pedig az V. század közepére hatalmasra nőtt: keleten elnyúlt a Krím félszigeten túli területekig (egyes vélekedések szerint egészen a Kaukázusig), délen a Dinári hegységig, északon a Kárpátokig, nyugaton pedig az Alpok keleti lábáig. Mivel nem európai mintájú határvonallal rendelkezett, inkább befolyási övezetet alkotott, így pontos határai ma sem teljesen ismertek.

Ruga, hun király halálát követően, 434-ben unokaöccse Bleda következett a hun birodalom élén, akit aztán 444-ben öccse Attila követett. Ő lett a legharciasabb hun fejedelem, aki uralkodása alatt, 444 és 453 között Európa irányába tervezte folytatni a terjeszkedést.

A Hun Birodalom 450-ben. Forrás: en.wikipedia.org

Európa képe az V. század közepén koránt sem volt éppen békésnek nevezhető. A Nyugat-Római Birodalmat minden irányból különböző támadások fenyegették, amellett határain belül is egyre több germán törzs hozott létre saját államot, (saját királyságot). Ilyen volt az V. század elején a Vizigót Királyság és a Vandál Királyság is, melyek már Nyugat-Római területeken szerveződtek.

Az utolsó nagy vezető, aki még mindent elkövetett a birodalom maradékának egyben tartásáért: Flavius Aetius volt. Pályáját katonai vezetőként kezdte, majd 433-ban a Nyugat-Római Birodalom katonai főparancsnoka lett mint Magister militum. Később elnyerte a consuli címet és ő lett Róma utolsó igazi védelmezője. Edward Gibbon, XVIII. századi brit történész Aetiust az utolsó rómainak nevezte.

Aetius és Attila a kor kor két legnagyobb hadvezére 451-ben a mai Franciaország területén, Catalunumnál (Troyes közelében) ütköztek meg egymással. Seregeikben hasonló arányban harcoltak germánok. A csata döntetlenül végződött, de megállította Attila előretörését. Ugyan a hunok egy évvel később lerohanták Itáliát, de Aetius ezúttal is résen volt: a felperzselt föld taktikájával kényszerítette visszavonulásra. A hunok kivonulásában szerepe volt a megjelenő pestisnek és annak a ténynek is, hogy I. Leo pápa Mantovánál személyesen is találkozott Attilával, akitől békét kért. Attila mindenesetre pannóniai központjába tért vissza az itáliai harcokból és újabb nagy támadása előtt 453 tavaszán váratlanul meghalt.

Attila, hun király. Arturas Slapsys képe. Forrás: fineartamerica.com

Attila haláláról megoszlanak a források, de a legtöbb szerint nászéjszakáján erős vérzés közben hunyt el (feltételezések szerint nyelőcső-visszér betegség okozta belső vérzésben).

A hunok népe Attila halálát követően nem tudott egységes maradni: az egykori nagy uralkodó fiai egymásnak esve marakodtak a hatalomért. Ellak (Attila egyik fia) ugyan 455-ig erős kézben tartotta a katonai vezetést, a jelzett évben vereséget szenvedett a Balkánon (Nadeo melletti csata) a germánoktól. Az Ardarik gepida uralkodó vezette győztes seregben számtalan nép harcolt, akik mind a hun elnyomás lerázásában voltak érdekeltek. Mivel a csatában maga Ellak is elesett, így a Nadeo melletti ütközet lett a hunok mohácsa.

Az egykoron erős hun nép ezt követően különböző területek felé vándorolt és nagy részt beolvadt Kelet-Európa és Nyugat-Ázsia szorvány népeibe. A hun - magyar kapcsolatokról következő posztunkban tervezünk irni.